2018. május 28., hétfő

Epres gyümölcsbőr chia maggal

Már nem először készítettem gyümölcsbőrt a gyerekeknek. Most az eperrel próbálkoztam. Nagyon finom lett! Amit mindenképpen meg kell jegyezzek, hogy érdemes az aszalóban vastagon hagyni a gyümölcspürét, mert ha vékony, nagyon törik a végtermék, vagy le sem vakarható róla a papír. Egy ujjnyi vastag legyen a réteg minimum!

Érdemes kísérletezni az ízesítéssel is. Ráadásul nem muszáj aszalót sem használni, mert sütőben is éppúgy el lehet készíteni.

A körtálcás aszalóban úgy készítem a gyümölcsbőrt, hogy szépen körberajzolom a tálcákat, kis ráhagyással, hogy az oldalát fel tudjam picit hajtani, és középen pedig kivágok egy kört. Nem bonyolult művelet. Sima sütőpapírt használok.


Hozzávalók:
  • kb. 3-3,5 kg eper
  • 2-3 alma
  • 1-2 ek vaníliapor
  • 1-2 ek chia mag
  • 1 csurgatás méz (abszolút elhagyható)

2018. május 23., szerda

Tésztasaláta sült répával és napraforgó pesztóval

Ez nem akármilyen tésztasali! A vendégeink szinte felszippantották. Biztosan sokszor fogom még készíteni, mert egyszerűen zseniális. Pont ideális hozzá a zsenge, édes új répa.

Hozzávalók (4 személyre):

  • 2 csomag új répa
  • 2 ek olívaolaj
  • só, bors
  • 1 zacskó tészta
  • 1 szál újhagyma

A pesztóhoz: 
  • kb. 90 g napraforgómag (nálam fele mandula volt)
  • 1 marék répalevél vagy kínai kel
  • 3 ek reszelt parmezán (vagy sörélesztőpehely)
  • 1 gerezd fokhagyma

2018. május 15., kedd

Vegán spenót pesztó

Sokféle pesztó recept szerepel már a blogban. Legalább 28 bejegyzést találtam! Elképesztő!
Vegán pesztót viszont még nem készítettem. Íme:

Hozzávalók:

  • 1 gerezd fokhagyma
  • olívaolaj
  • pici citromlé
  • sok-sok marék spenót
  • 2 ek sörélesztőpehely
  • 3 ek pirított tökmag

2018. május 5., szombat

Spárga a legegyszerűbben elkészítve

Az új szezon első dobozából származó csokor spárga sorsáról csütörtök óta gondolkodtam. Először krémlevest, majd rizottót szerettem volna készíteni belőle. Végül rozéra sütött kacsamell és főtt bulgur mellé tálalva csak simán meggrilleztem a sütőben. 
Ne feledjétek, hogy igencsak érdemes a letört, fásabb darabokat eltenni a mélyhűtőbe, mert később finom ízt ad a hús/zöldséglevesnek.


Hozzávalók:

Elkészítés:
  1. A spárgát ügyesen megpucoljuk, majd olívaolajban megforgatjuk.
  2. Mehet a sütőbe 200 fokon. Körülbelül 15 perc alatt el is készül, ha jól elő volt melegítve a sütőnk.
  3. Még jobb, ha husi után sütjük ugyanabban a tepsiben, amelyből nem mossuk ki az odapörkölődött szaftot.
  4. Salátába, gabonaköret mellé tökéletes!
Forrás: Lengyel Zsuzsa