2014. július 29., kedd

Tartósítási eljárások 7. rész: Lecsó

A hozzávalók 10 üveg (720 ml) natúr lecsóhoz elegek.

Hozzávalók
  • 5 kg paradicsom
  • 5 kg paprika
Elkész­ítés
  1. A paradicsomokat és a paprikákat alaposan mossuk meg. A paradicsomot meg kell szabadítani a héjától. Ennek legegyszerűbb módja, ha kereszt alakban bevágjuk kicsit, majd forrásban lévő vízbe merítjük fél percre. Ha kivesszük a vízből, akkor a héja már könnyen eltávolítható. Ezt végezzük el az összes paradicsommal, majd vágjuk apró kockákra. Ha nincs türelmünk a kockára vágással, turmixgépben pürésíthetjük. Ezt követően mehet főni.
  2. Amíg a paradicsom kis lángon elfővi a levének egy részét, addig dolgozzuk fel a paprikát. Csumázzuk ki, majd vágjuk karikákra. Eközben ne feledkezzünk meg néha kevergetni a paradicsomot. Ha kész a paprika, akkor mehet az is a fazékba. A paprikával együtt még főzzük nagyjából 20 percig. Tovább nem kell, és nem baj, ha ez idő alatt nem főtt meg a paprika. Sőt! Pont ez a cél, hiszen ez natúr lecsó. A valamikori felhasználása során majd ráér megfőni. Pontosan ilyen okok miatt semmilyen fűszert nem raktunk bele, még sót sem.
  3. Ezzel nagyjából el is készültünk. Most elkezdhetjük kiszedni az üvegekbe. Az üvegeket, ha lehet, szedjük csurig, és a tetején legyen elég lé. Az sem baj, ha teljesen színültig tesszük. Ekkor a fedél rácsavarásakor egy kicsi lé kifolyhat, de így lesz benne a legkevesebb levegő, ezáltal kevesebb lesz az esélye az elromlásra. A forró lecsó térfogata pedig csökkenni fog mire kihűl, így a későbbi felbontáskor már nem lesz színültig (aki nem bízik a tartósítószermentes befőzésben, az ezen a ponton tegyen minden üveg natúr lecsó tetejére egy-egy késhegynyi borkősavat).
  4. Ha az összes üveg meg van töltve, és le van zárva, akkor csomagoljuk őket újságpapírba, és tegyük száraz dunsztba, hogy ott hűljenek ki szépen lassan. Ezt próbáljuk úgy megvalósítani, hogy a lecsó teljes kihűléséhez legalább 24 óra kelljen. Ha valaki tartósítószer nélkül akar befőzni, akkor ez a rész legalább olyan fontos a teljes csírátlanítás biztosításához, mint az üvegek megfelelő tisztítása.
http://eztfaldfel.blogspot.hu/2013/07/lecso-telire-tartositoszer-nelkul-natur.html
Forrás: Köménymag

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése