2014. május 8., csütörtök

Burgonyás csirkenyárs rukkolás túróval

Igaz ez messze van a tejmentestől, így egyesek ;) diétájába sajnos nem illeszkedik. De nagyon egyszerű és nagyon finom. Sajnos a fényképezés már csak ebéd után jutott eszembe, de majd legközelebb :)

Hozzávalók
  • 1 kg újburgonya
  • 60 dkg csirkemell
  • 20 dkg cukkini
  • 10 dkg aszalt paradicsom; olajban eltéve
  • Rukkolás túróhoz:
    • 5 dkg rukkola
    • 2 gerezd fokhagyma
    • 20 dkg tehéntúró
    • 2 dl tejföl
    • 1 evőkanál citromlé
  • bors
Elkészítés
  1. Előkészítés: A burgonyákat megtisztítjuk (a zsenge újburgonyát elég megsikálni), megmossuk, ha kell, kettévágjuk. Sós vízben 10 percig főzzük, majd leszűrjük. Közben a húst leöblítjük, nagyobb kockákra vágjuk. A cukkinit megmossuk, ujjnyi vastag karikákra szeljük. A paradicsomot kettévágjuk.
  2. A húst, a cukkinit, a burgonyát és a paradicsomot váltakozva kis nyársra vagy hurkapálcára húzzuk. Akkora nyársakat készítsünk, hogy beleférjenek a serpenyőnkbe! Felforrósítjuk az olajat a serpenyőben, és a nyársakat egymás után kb. 8 percig sütjük benne. Közben többször is megforgatjuk. Sütés közben sóval, borssal ízesítjük. A rukkolás túróval kínáljuk.
  3. Rukkolás túró: A rukkolát megtisztítjuk és kissé összevagdaljuk. A fokhagymát megtisztítjuk, öszzezúzzuk. A túrót áttörjük a tejföllel, beledolgozzuk a fokhagymát, a rukkolát (össze is turmixolhatjuk), sóval, őrölt fehér borssal, a citromlével ízesítjük. Mindenféle sült és grillezett húsokhoz, sült burgonyához jól illik.
Forrás: Kiskegyed Konyhája 2009. május (Fülöp Judit)

2 megjegyzés: