2014. február 5., szerda

Rokfortos-körtés rétes

Sós és pikáns rétes körtével, nagyon finom volt a krumplikrém leveshez.

Hozzávalók
  • 1 csomag réteslap 8 lapból
  • 6 dkg olvasztott vaj
  • 2 evőkanál darált dió vagy zsemlemorzsa
  • tengeri sópehely, majd a töltelékhez:
  • 1,5 kiskanál vaj
  • 5 ág kakukkfű
  • 60 dkg érett körte
  • 17 dkg rokfort, márványsajt vagy kék sajt
  • 6 dkg pirított dió
  • 1 evőkanál kukoricakeményítő
  • 1,5 kiskanál citromlé
  • só, bors
Elkészítés
  1. A tölteléknek hűlnie kell, úgyhogy azt korábban meg kell csinálni. Ehhez a vajat megolvasztjuk, a kakukkfüvet kb. 1 percig pirítjk, majd hozzáadjuk az egy centis kockákra vágott, meghámozott körtét és kb. 4 percig nagy lángon pirítjuk. A kakukkfüvet kidobjuk, a körtelevet leszűrjük és a körtét kihűtjük
  2. A kihűlt körtéhez adjuk a szétmorzsolt sajtot, a durvára vágott diót, a keményítőt és a citromlét. Sózzuk, borsozzuk, bár a sajt elég sós és óvatosan összekeverjük.
  3. Egy konyharuhán egymásra helyezünk 4 réteslapot úgy, hogy mindegyiket megkenjük olvasztott vajjal, majd a tetejét megszórjuk a darált dió felével
  4. A végek kihagyásával rápakoljuk a tölteléket, a konyharuha segítségével szorosan feltekerjük. Olvadt vajjal megkenjük, sópehellyel megszórjuk, előállítunk egy másik tekercset is és 190 fokos, előmelegített sütőben készre sütjük. 10 perc pihentetés után tálaljuk
Forrás: TV Paprika magazin 2014. február (Fülöp Judit)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése