2013. július 30., kedd

Tojással és mángolddal töltött csillagtök és gömbcukkini

Ezeket a kis tündéri (narancs)sárga vagy zöld csillagtököket, esetleg a szép zöld gömb alakú cukkiniket egész egyszerűen is meg lehet tölteni: csodásan néz ki egy szép (vagy több), sárga közepű tükörtojás a kis csinos tököcskékben.

Hozzávalók (4 személyre):

  • 8 sárga (vagy zöld) csillagtök
  • olívaolaj
  • 1 fej felaprított vöröshagyma
  • 1 ek só
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 4-5 levél mángold
  • 1 ek kakukkfű
  • 8 nagy tojás
Elkészítés:

  1. Melegítsük elő 375 fokra a sütőt. Vágjuk le a csillagtökök kalapját, kaparjuk ki a belsejét, majd kenjük be őket kívül és belül is olívaolajjal.
  2. Süssük elő a tököket kb. 15 perc alatt (mérettől függ). Fontos, hogy akkor vegyük ki őket a sütőből, amikor már puhának érezzük a héjat.
  3. Egy pici olívaolajat hevítsünk fel egy serpenyőben, és dobjuk rá a hagymát, sózzuk, majd jöjjön a fokhagyma és a kakukkfű. Legvégül adjuk hozzá a felaprított mángoldot. Pároljuk egy rövid ideig.
  4. Osszuk szét a hagymát egyenlően, kanalazzuk a tökökbe.
  5. Üssünk minden egyes tök üregébe egy tojást, majd sózzuk meg.
  6. Süssük 15-20 percig.
  7. Ha nem elég nagyok a tojások, használjunk egynél többet.
(ford. Lengyel Zsuzsa)






2013. július 29., hétfő

Tőkehal rakottas

Hozzávalók (4 adaghoz):
  • 50 dkg tőkehal
  • 1 ek olívaolaj
  • 1 nagyobb póréhagyma szeletelve
  • 20 dkg cukkini vékony karikákra vágva
  • 20 dkg paradicsom vékony karikákra vágva
  • 1 tasak előfőzött barnarizs
  • 2 csomó mángold
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 4 dl tejföl (vagy tejszín)
  • 5 dkg parmezán
  • só, bors, zöldfűszerek tetszés szerint
Elkészítés:
 
  1. A mángoldot lobogva forró vízben 1-2 percig blansírozzuk, majd hideg vízbe tesszük, majd kinyomkodjuk belőle az összes felesleges vizet.
  2. A rizst megfőzzük, közben a hagymát olívaolajon megfonnyasztjuk. A visszamaradt olívaolajon kicsit megfuttathatjuk a cukkinit is, ha nem szeretjük roppanósan a rakottasban (a sárga cukkini finomra fő előpárolás nélkül is, a nem annyira zsenge zöld cukkininek viszont kell egy kis előpárolás).
  3. A tőkehalat szintén dobjuk pár percre lobogva forró vízbe, utána könnyen kiszálkázható, és laskáira szedhető (tudtam meg innen: www.selectfood.blogspot.hu - teszteltem, meggyőzött).
  4. Ha mindezzel kész vagyunk, rétegezzünk le mindent egy tűzálló tálba: alulra kerüljön a póréhagyma, rá a mángold egyik fele, rá a rizs egyik fele, rá a hal egyik fele, majd a cukkini- és paradicsomkarikák, majd újra hal, rizs, mángold. Minden réteget fűszerezzünk bőségesen fokhagymával, sóval, borssal, zöldfűszerekkel (én bazsalikomot és mentát tettem bele), sok fűszert elbír az étel.
  5. A tetejét öntsük le tejföllel vagy tejszínnel, és toljuk a rakottast a sütőbe kb. 30 percre.
  6. Amikor a teteje kezd barnulni, szórjuk rá a parmezánt, és süssük tovább még kb. 10-15 percig.
  7. Első pillantásra bonyolultnak tűnik a sok előkészület miatt, de a mángold és a póré akár egy-két nappal a tényleges főzés előtt is megfőzhető/megpárolható, a hal pedig elkészül, mire a rizs megfő.

Forrás: Dudik Annamária

2013. július 26., péntek

Fetával töltött paprika

Hozzávalók:

  • 6-7 db paprika
  • 30-40 dkg feta sajt
  • bazsalikom
  • szurokfű
  • chili (nálam madárszem)
  • olívaolaj
  • bors

Elkészítés:

  1. A paprikákat kicsumázzuk, megmossuk.
  2. A végeket meghagyjuk, mert sütés előtt azzal dugaszoljuk be a paprikákat.
  3. A fetát villával összetörjük, lazítunk rajta, majd ízesítjük bazsalikommal, oregánóval, chilivel, borssal.
  4. Töltés előtt a paprikákba is szórunk egy kis oregánót, bazsalikomot, akár chilit is.
  5. A paprikákba töltjük a fetás masszát.
  6. Nem töltjük tele őket, a végeket visszahelyezzük.
  7. Megkenjük a paprikákat olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk, és sütés előtt késsel megszúrkáljuk őket, nehogy szétrobbanjanak a hőtől.
  8. Előmelegített sütőben alufóliára fektetve sütjük őket.
  9. Ha már barnulnak, és hólyagosra sültek, akkor elkészültek.
Forrás: Lengyel Zsuzsa

Pataki tálban sült karaj káposztával

Ne felejtsük el a pataki/római tálunkat beáztatni főzés előtt.

Hozzávalók:
  • egy szép darab karaj
  • 6-8 gerezd fokhagyma
  • Himalája só
  • őrölt bors
  • sok-sok majoranna
  • borsikafű
  • chili
  • 1 fej káposzta
  • őrölt kömény
  • 1 dl fehérbor
  • fél dl víz
  • kókuszzsír
  • méz
Elkészítés:
  1. A karajt és a káposztát megtisztítjuk.
  2. A húsba kis lyukakat szúrunk, és abba dugjuk a fokhagymát, majd megkenjük kókuszzsírral, sózzuk, borsozzuk és bőven beborítjuk a majorannával és borsikafűvel.
  3. A káposztát tetszőleges csíkokra vágjuk.
  4. A pataki tál aljára mehet egy kis kókuszzsír, majd rá a káposzta. Sózzuk, mézzel édesítjük, fűszerezzük köménnyel és borssal. Jöhet rá egy dl bor és egy kis víz is. Mehet egy pici méz a húsra is.
  5. A káposztára helyezzük a húst, lefedjük, majd a hideg sütőbe tesszük, és feltekerjük a gázt 180-200 fokra.
  6. Fontos, hogy a tál miatt ne melegítsük elő a sütőt.
  7. Kb. 2 óra alatt készül el, természetesen a hús méretétől is függ a sütési idő.
  8. Egy óra után nézzünk a fedő alá. Ha gondoljuk, fordítsuk át a húst.
  9. Süssük legalább fél óráig fedő nélkül is a sütés vége felé.
Forrás: Lengyel Zsuzsa

2013. július 21., vasárnap

Coleslaw, sali Amerikából Évkerék módra

Jelenleg minden adott egy jó kis coleslaw stílusú saláta elkészítéséhez. Nézzétek csak meg a hűtőtöket! 

Hozzávalók:
  • káposzta
  • sárgarépa
  • hagyma
  • pici méz
  • majonéz 
  • tejföl/joghurt (light verzióban is elkészíthetjük)
  • fehérborecet
  • citromlé
  • bors
  • olívaolaj
  • friss fűszernövény (kapor, ánizskapor, petrezselyem, répalevél stb.)
Elkészítés:
  1. A dresszinget összeállítjuk, és a szépen felaprított/csíkozott zöldségekhez adjuk. 
  2. Jól összeforgatjuk, és hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek!
  3. Jamie Oliver egyébként javasolja, hogy dobjuk még fel egyéb gyökérzöldséggel vagy káposztafélével: retek, cékla, zeller, pasztinák, kerekrépa, karalábé stb.
Forrás: Lengyel Zsuzsa

Pikáns párolt káposzta

Hozzávalók:

  • 1 fej káposzta
  • balzsamecet/almaecet
  • méz
  • aszalt szilva

2013. július 20., szombat

Bionapló, jóízűen #18

Ugyan nem a dobozból készült, leírom. Legyen ma is valami friss, készítettem töltött gombácskákat. Volt még kevés darált húsom, vöröshagymát pirítottam bele, só, bors, petrezselyem zöldje, tojás. A barna kalapos csiperke nem volt túl nagy méretű, mondjuk inkább falatnyi volt legtöbb. Szárát vajon pároltam, só, bors, majoranna, gondolatnyi tejszín. A kalapokat belülről megsóztam, és fűszeres husival megpúpoztam. Ismét öröm, épp annyi volt a gomba, hogy belefért a hústöltelék! Épp annyi volt a töltelék, ami kellett a gombába! Te is szoktál örülni, ha valami ilyen váratlanul összepasszol? Te is gondolod, hogy valami rendkívüli történik ilyenkor? ( :) ) Kivajazott tűzálló tálba tettem, és képzeld, épp belefértek abba, amit elővettem :) Na, szerinted? Kevés sütés kell neki, ha pirul a hús a tetején, jó. Az utolsó pár percre mellétettem a gombaszáras mártásfélét is. Némi jégsalátát majszoltam hozzá, esetleg citromlé, olaj, só bors… Nekem most nem kellett rá semmi.

Jaj, tényleg, van egy nagyon finom cukkini krémlevesem! Már sógornők sora „lopta”! Ne nevess, ezt még a Népszabadságból ollóztam! Bächer Iván írásában állt, aki joggal féltette lányát egy fiútól, aki ezt főzte :) Vajon a vékony karikára vágott cukkinit megpárolom, só, bors, majoranna. Rá hús- vagy zöldséglé, kis főzés. Tojás sárgája tejszínbe, botmixer után bele e levesbe. Eddig egyszerű, nem nagy kunszt. A levesbetét: kockákra vágott camember sajt! Isteni! Tényleg, egyik sógornőm ennek kedvéért kezdett cukkinit termelni kiskertjében :) Csodálkozott is, hányféle lett, hosszúkás, kerek … Mint a csokoládé…http://videakid.hu/videok/mese/gomboc-artur-es-a-csokolade-felsorolas-pom-NBKS3CtBF14TdQzf
Még alig nyeltem le az alábbit. Mindig az egyszerű a legjobb. Sült saját kolbászokhoz kéne valami köret. Cukkinit akartam párolni. A sárga színű került a kezembe, gondoltam, meghámozom, és aztán hosszú csíkokra metélem a szeletelővel. Hogy is lenne a legegyszerűbb? Elkezdtem egyik oldalán, ment is egy darabig, aztán már nem volt elég széles a vágókám! Oké, akkor az ellenkező oldalon is ugyanez. Aztán negyed fordulat! És így egy kis nyolcszögszerű maradék alakult, miközben vígan peregtek le a vékony sávok. Óriási! Kezemben maradt a bele, amit már tehettem is kevéske forró sós vízbe -> leves-alap lesz. És csodás gyorsan, egyszerűen cukkiniszeletek. Valami homályos régi emlékem van csak cukkinisaláta próbálkozásomról. Semmilyen volt… Tzatziki-félét sem akartam belőle… De ez a sárga olyan szép, és mintha íze is több lenne, mint a zöldnek, vagy nem? Só, pötty édesítőszer csepp vízben oldva, a finom olívaolajam, és gondolatnyi citromlé, fokhagyma reszelve. Metélőhagyma a kertből, ami még csodaszép is hozzá :) Hogy ez milyen finom! És ahogy elkezdtem azonnal enni, még picit ropogósabb, és percenként változik az íze, ahogy puhul a pácban. Minek is vacakolok sütővel, tűzhellyel? Nem kell jobb. És a neten nézegessétek: http://nemisbeka.hu/tags/cukkini/

Forrás: Schreiner Attiláné, Gyöngyi

Gömbcukkini töltve cékla chipsszel körítve

A  gömbcukkinit számtalan jóval meg lehet tölteni. Most finom basmati rizssel és zöldségekkel töltöttem. Teljes vegaság!

Hozzávalók: 

  • egy nagyobb gömbcukkini (nekem olyan volt, ami 2 személynek bőven elég)
  • basmati rizs
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 1/2 szál gabona kolbász
  • Himalája só
  • bors
  • 2 nagy marék aprított répalevél 
  • 1 nagy répa reszelve
  • 1 marék bazsalikom (frissen vagy szárítva)
  • olívaolaj/kókuszzsír
  • 1 dl paradicsomlé
  • 2-3 csurgatás szójaszósz
  • egy nagy adag reszelt parmezán
  • 1 nagy fej cékla


    Elkészítés:
    1. A cukkinit jól megmosom, a kalapját szépen levágom és félreteszem. A cukkini belsejét egy erős evőkanállal kivájom.
    2. A hagymákat felaprítom, és pici olajra dobom. Wokot használok.
    3. Rádobom a reszelt répát és a répalevelet. Összepárolom, majd jöhet egy kis cukkinibél. A magokat nem teszem bele, de nem dobom ki az egész belső részt.
    4. Közben a basmati rizst megfőzöm: a rizsszemeket átmosom, 375 ml vizet odateszek egy lábasban, majd ehhez adom hozzá a rizst. Felforralom a vizet, majd 7-10 percen keresztül kis lángon, fedő alatt főzöm, majd a gázt elzárom, a fedőre még egy konyharuhát is szoktam teríteni, és hagyom, hogy a rizs felszívja a maradék vizet.
    5. Amikor a rizs elkészül, belemorzsolom a gabona kolbászt, és a wokba zúdítom az egészet a zöldségekhez.
    6. Jól összesütöm. Közben hozzáadom a szójaszószt és a paradicsomlevet.
    7. Jól megsózom, fűszerezem, és végül hozzáadom még a parmezánt.
    8. A cukkinit kívül és belül és vékonyan megkenem olajjal vagy kókuszzsírral, és beletöltöm a rizses masszát.
    9. Kb. 40 perc alatt (ez egy jó nagy példány) készre sütöm a sütőben 180-200 fokon.
    10. A céklákat nagyon vékonyra karikázom, és megsütöm.
    Forrás: Lengyel Zsuzsa

    2013. július 19., péntek

    Halas cukkinikarikák vacsorára

    Sajnos nem tudom megmutatni a csodaszép sárga cukkinikarikáimat, ahogy egy fél szelet ciabatta kenyérkén nyugszanak egy kis tonhal kíséretében, mert tönkretettem a fényképezőm memóriakártyáját.
    A recept nagyon egyszerű, igazából csak a látvány volt nyálcsorgató :) 
    Majd legközelebb!

    Hozzávalók (2 személyre):
    • 2 jó minőségű tonhalkonzerv
    • 1 fél sárga héjú cukkini: karikára vágva
    • 1 fej vöröshagyma
    • 1 fej paradicsom/1 dl paradicsomlé
    • bors
    • pici citromlé
    • 1 ciabatta (kenyér)
    Elkészítés:
    1. A tonhal olaját a serpenyőbe csurgatjuk, és azon sütjük át kb. 2 perc alatt a cukkinikarikákat.
    2. Hozzáadjuk a karikára vágott hagymát és paradicsomot (vagy paradicsomlevet).
    3. Összesütjük.
    4. Jöhet a halacska; szépen eloszlatjuk, majd sózzuk, borsozzuk.
    5. A visszamaradt szaftban megpirítjuk a kenyereket, és azonnal tálaljuk.
    6. A karikákat és a halat a kenyérre halmozzuk.
    Forrás: Lengyel Zsuzsa

    2013. július 18., csütörtök

    Bionapló, rakottasan #17


    A mángold szárait feldaraboltam, és sós vízben főzni kezdtem. Kiszűrőkanalaztam, és egy percre az egészben hagyott leveleket is belemerítettem, majd azt is lecsöpögtettem. Tűzálló tálamban addigra már megolvadt egy kis vaj (a főzőlábas felett, trükkösen), leveleket simítottam bele, rázúdítottam a főtt szárdarabokat. Volt kész bolognai ragum, azt egyenletesen rákanalaztam. Bazsalikom, citromlé, olívaolaj, és zellerlevél az aprítómban fokhagymákkal találkozott, ezt is rákanalaztam jól elosztva. Levelekkel fedtem be, egy kevés tejföllel és reszelt ementálival végeztem. Sütő!

    A másik rakottam ötlete: http://kozosgomba.blogspot.hu/2010/07/gombaval-rakott-bebi-cekla.html. Végül meggondoltam magam, és mást készítgettem, ne legyen megint rakott étel.
    A cékla szárai, levelei egy krémlevesbe kerültek. Hagyma pirul, fokhagyma, paprika, paradicsom, rá zeller, petrezselyemgyökér, a szárak, só, fehér bors, friss gyömbér, majd ráöntöm a tökbél levét. Volt még a zellerem száraiból főzött levem is, azt is beletettem. Egy csokor petrezselyemzöld, ja és cayenne bors. Főhet. Ha puha, botmixer, vagy ha finomabbra vágysz, akkor passzírozás. Most komolyabban veszem a paleolit étkezést, így zabtejszín adta meg a végső lökést.
    Darált húsból készítettem egy kolbász fűszerezésűt. Darált füstölt szalonna került mellé, só, őrölt erős és édes paprika, fekete bors, őrölt kömény, őrölt szerecsendió, és zúzott fokhagyma. (Amikor kolbászt készítettünk, akkor némi vízben ázott a fokhagyma, és csak átszűrt leve kerülhetett a kolbászba. Így egyenletes fokhagyma ízű lett.) Keskeny rudacskák lettek belőle, és sütőben készül majd el. Mit eszünk hozzá? A céklákat egészben megsütöttem. Gondolj arra, hogy is készül a héjában sült krumpli! Na, úgy. Fél órácska után, mikor már tűvel szúrva puhának éreztem, kivettem, és alufóliával takarva hagytam hűlni, és gőzében pihegni. Így jobban hámozható. Igen, például amiatt is, hogy meg lehet fogni, és azért is, mert elválik kissé a héja a gőzben. Ecetes-sós-xukros víz (nem elírás, ez erythritol), őrölt kömény, ebbe fekhetnek a szép céklaszeletek. Én egy kevés tormát is aprítottam bele, szeretjük. Céklasaláta lesz a körete a kolbászoknak.
    Eszembe jutott, hogy volt egy jó cukkinis receptem régen. Amikor a gyerekek még kicsik voltak, szerették a darált húsos ételeket. Bevált újításom volt annak idején az azt hiszem, Magyar Konyhából származó antiochiai (nem szent kézigránát) muszaka. (((Antiochia or Antiocheia or Antiochea or Antiokheia may refer any of several Hellenistic cities in the Near East which were founded or rebuilt by the several rulers named Antiochus during the Seleucid Empire:…)))
    A lényeg: minden nyersen kerül a kivajazott tűzálló tálba! Egyszerű. A darált húst fűszereztem, só, őrölt bors, szerecsendió és cayenne bors, keverés, gyúrás. Vöröshagyma, cukkini és paradicsom vékonyra szelve, kb. egyforma súlyban. Apróra vágott petrezselyemzöld, só és szegfűbors a fűszere. Fele a tálba. Rámorzsolom a fűszeres húst, amit olvasztott vajjal locsolok meg. És a többi zöldségféle, tetejére mehet erős paprika karika sor, fűszerezés, és még olvasztott vaj. Sütő. Én néha ránézek, és a nagyon kiszáradni látszó darabkákat belenyomkodom. Nem szoktam lefedni, sok leve lesz, csak kicsit figyelni kell emiatt. Jó ízű, friss, könnyű étel szerintem. Az eredeti recept birkahússal készül, meg kéne azzal is próbálni…

    Forrás: Schreiner Attiláné, Gyöngyi

    Mángoldos (vagy spenótos) gnocchi

    Hozzávalók:
    • 1 kg burgonya
    • 1 fej vöröshagyma
    • 2 csokor mángold
    • 1 db tojás
    • 30 dkg liszt
    • 1 ek olívaolaj
    • 1 tk só
    Elkészítés:
    1. A krumplit héjában megfőzzük.
    2. Az apróra vágott hagymát olajon megpirítjuk, a mángoldot bő vízben pár perc alatt megfőzzük, kinyomkodjuk belőle a vizet, felszeleteljük.
    3. A megfőtt krumplit meghámozzuk, majd a hagymával és a mángolddal együtt krumplinyomón átnyomjuk (vagy ledaráljuk).
    4. Sózzuk, majd hozzáadjuk a tojást és annyi lisztet, hogy puha, formázható tésztát kapjunk.
    5. Gyerekökölnyi darabokból kígyókat sodrunk, azokat 2 cm-es darabokra vágjuk. (És ennél a lépésnél alaposan meglisztezett tálcán lefagyasztható. Ha megfagytak a gnocchik, átpakoljuk őket zacskókba, és 3 hónapig eláll. Ennyi alapanyagból kb. 8 személyes adag lesz.)
    6. 2-3 perc alatt (fagyottat 4-5 perc alatt) bő vízben kifőzzük. Akkor van kész, amikor feljön a víz tetejére.
    7. Paradicsommártással, fokhagymás sajtmártással vagy fokhagymás tejföllel és parmezánnal tálaljuk.
    8. Mángold helyett spenóttal is elkészíthető.
    Forrás: BBC Food (ford. Dudik Éva)


    Bionapló, aktuálisan #16

    Mik voltak étkeink a múlt héten?
    A csirkepörköltből és a zöldbabfőzelék maradékából lett egy palócleves-féle. Hagymát pirítottam, aztán paprika, majd paradicsom, mint a lecsónál. Sárgarépa, őrölt paprika, kis víz. Amikor ez megfőtt, bele a kicsontozott pörkölt kockákra vágva, és a főzelék. Így új ételünk lett.
    Jó kis salátákat is ettünk a zöld levelekkel, cékla szárával, sárgarépa zöldjével, és a mindent feldobó bazsalikommal. Na jó, azért némi natúr karaj sülhetett hozzá. Másnap pedig párizsi módra készült, hogy ne unjunk semmit. Ehhez a saláta is paradicsomos-uborkás-levelesre változott.
    Azt a múltkor elfelejtettem, hogy a lecsós-kolbászos töltött gömbcukkini utolsó cikkelye serpenyőbe került, egy tojást ráütve volt reggelim. Na, most ilyen hasznosítós ötleteim voltak?...
    Szombatra a mostani méretes tökből olyan finom főzelék sikeredett, hogy csak csudálkoztam :) Ahogy gyalultam, anyukám szavai fülemben: szép hosszú szálak legyenek! Ahogy készítem, az pedig apai nagyanyám módján megy. Ez most vegagyerekem esetleges érkezése miatt olajjal, vöröshagymával indult. Rá liszt, és ebbe a rántásba teszem a gyalult tököt. Na, itt aztán less oda, és vedd lejjebb a hőt! Kavard! És bízzál a tök nedveiben :) És lassan alakulni fog. Mehet persze rá a só, az is segíthet. Amikor már egy kissé levet engedett, ami a rántással szépen elegyedve sűrű mártás lesz, mehet bele a sok finom kapor, és nálunk egy kevés őrölt paprika is, hogy kis színe legyen. És ha megpuhult, akkor egy kevés tejföl. Csodás illatú ilyenkor már, és könnyű, főleg ebből a zsenge tökből! És figyelted? Egy csepp vizet sem látott! Még volt néhány karajszeletkénk, ami párizsi módra sült, azzal ettük, és a vega feltét grillezett füstölt parenyica volt, rajta kevés bazsalikomos-citromleves-olajos turmix. (Pesto magok nélkül?)
    Vasárnap grilleztünk rablóhúst, nálunk ez sertéshús, füstölt szalonna, kolbász, hagyma összetételű. Nagyobb krumplikat válogattam, héjában főttek, és kihűlve, kettévágva kerültek a rácsra. Egy idő után só és tökmagolaj ízesítette őket. Nagy sikere lett. A saláták? Egy ecetes és egy, ami tzatzikire hasonlított, s a kéznél lévő bazsalikom nem rontotta el. Vaníliás vodkám áztatta az őszibarackokat, madártej fagyi és házi, szintén kicsit vodkás tejszínhab koronázta az ebédet.
    A zöldbab a fagyasztóban várja sorsát. Főzés közbeni maradék időkben mostam, tisztítottam, blansíroztam.
    Most rakott ételek készülnek majd a mángoldból és a céklából, ez a tervem. Ti mit készítetek belőle?

    Forrás: Schreiner Attiláné, Gyöngyi

    2013. július 11., csütörtök

    Oregánó pesto

    Ma kaptunk egy szép nagy csokor oregánót, és ha "sajnáljuk" az üde leveleket kiszárítani, készíthetünk egy nagy adag oregánó pestót. Ha bőven van otthon cukkinink, lágyíthatjuk a pestót egy nagyobb darab nyers cukkinivel; csak egyszerűen turmixoljuk le a hozzávalókat.
    Plusz egy kis olvasnivaló arról, hogy miért együnk sok-sok szurokfüvet: http://www.vitalland.hu/node/1203

    Hozzávalók:
    • nagy adag oregánó (kb. 25 g)
    • 1-2 gerezd fokhagyma
    • napraforgómag/tökmag (fenyőmag, dió, mandula stb.)
    • 1 dl olívaolaj
    • bors
    • csipet só
    • frissen reszelt parmezán
    Tippek, trükkök:

    Fontos, hogy ne turmixoljuk teljesen krémesre a hozzávalókat; maradjanak durva darabkák a pestóban.
    Az olajat pedig apránként adagoljuk hozzá turmixolás közben. Így lesz jó állagú a pestónk.

    Forrás: Lengyel Zsuzsa

    Bionapló, nyáriasan

    Nyáriasan, ami azt jelenti, vigyázz, az izzadságtól sós lesz a kaja :)
    Szombat ebédre készítettem el a tökbél levéből a levest. Még némi csirkeaprólék is került bele, a máj melletti szívek, és aztán a zöldborsó legkevésbé zsengéje. (Három felé válogattam, a legvilágosabbak mentek ebbe a levesbe, készülve hosszabb főzésidővel, a zöldebbek egy frissebb ízű levesbe készülhetnek, és még néhányat hüvelyében is tudtam tartani, olyanok voltak, no, azok is majd egy másik levesbe jutnak.) Sárgarépa, hagyma, fokhagyma, paprika-paradicsom-erős paprika. Kevés morzsolt kukoricát is tettem bele, és tejszínnel fejeztem be. A főtt húst külön tálaltam.
    Csirkepörköltünk mellé a hagyományos galuska készült, és sok-sok tölgylevél saláta, kérésre hagyományos ecetes lével, kevés tejföllel. Fogyott!
    Hétfő volt megint főzős napom. Elkészítettem a zsenge borsóból a levest, (Ahogy korábban leírtam), a gyönyörű zöldbabból a főzeléket. Szokásosak. Sült csirkecomb filével ettük.
    Ami a leglényegesebb! Érdekel Téged, hogy mire mondta a férjem: céklából eddig a legjobb? Ez már valami! http://www.gabojsza.hu/2012/10/cekla-mille-feuille-kecskesajttal.html 
    Ez valami csúcsfinom! Picit változtattam rajta, krémes gorgonzolából csináltam, és nem petrezselyemzölddel, hanem a mostani bazsalikommal. Nagyon jól is mutat, és a cékla ízének legjobb oldalát mutatja, ha ez így értelmes :)

    Forrás: Schreiner Attiláné, Gyöngyi

    2013. július 9., kedd

    Évkerék sabji répaleveles jázmin rizzsel






    Ez a népszerű indiai étel szinte pillanatok alatt elkészül. A dobozból bármikor kerekíthetünk egy ilyen ebédet. Ez a verzió a saját kreálmányom. Sokféle sabji-recept alapján és természetesen a konyhámban megtalálható alapanyagokból született.





    Hozzávalók (2-3 főre):
    • kókuszzsír
    • 2 nagy fej hagyma
    • 1 fej friss fokhagyma
    • 2-3 répa
    • 1 kisebb méretű cukkini (ha színes, jobban mutat)
    • 2-3 db cékla
    • 4-5 szem burgonya
    • néhány marék zöldborsó
    • pici vaj
    • 1-2 dl paradicsomlé
    • 2 ek joghurt (elhagyható)
    • 200-300 g rizs
    • egy nagy marék répalevél
    Fűszerek:
    • 1 kk római kömény
    • 1 kk (fekete) mustármag
    • 1 kk őrölt koriander
    • fél kk kurkuma
    • fél kk gyömbérpor (vagy reszelt gyömbér)
    • 1 kk őrölt bors
    • 1 csipet chilipor
    • csipet kardamom
    • csipet fahéj
    Elkészítés:
    1. A mustármagot kipattogtatjuk óvatosan a kókuszzsíron, ügyelve arra, hogy nehogy megégjen.
    2. Ha egész római köményünk van, azt is hozzáadjuk, majd jöhetnek a porfűszerek - a chili csak a főzés végén -. Megpirítjuk őket, majd dobhatjuk a zsírra a kétféle hagymát.
    3. Az összes zöldséget hasonló méretűre daraboljuk, és a keményebbekkel kezdjük a főzést.
    4. Fontos, hogy a lábasnak vagy woknak fedője is legyen.
    5. Először jöhet a cékla, a krumpli és a répa.
    6. Nagyon pici vizet is önthetünk alá. Fedő alatt kb. 10-15 percig pároljuk.
    7. Következzen a cukkini és legvégül a borsó. Összepároljuk ezeket is.
    8. Egy pici vajat dobok még a lábasba.
    9. Közben hozzáadjuk a paradicsomlét, majd sózzuk és ízlés szerint tovább fűszerezzük.
    10. Mehet a chili a végén.
    11. A legutolsó mozzanat a joghurt hozzáadása.
    12. Közben megfőzzük a jázmin rizst a következő módon: a rizsszemeket átmosom, 375 ml vizet odateszek egy lábasban, majd ehhez adom hozzá a rizst, amit felforralok, majd 7-10 percen keresztül kis lángon, fedő alatt főzöm, majd a gázt elzárom, a fedőre még egy konyharuhát is szoktam teríteni, és hagyom, hogy a rizs felszívja a maradék vizet. 
    13. A rizst főzés közben szoktam fűszerezni. A répalevelet akkor adom hozzá, amikor már csak letakarva párolódik a lábasban, így intenzív marad az íze.
    14. Fejenként 100 g rizst érdemes számolni, és minden következő 200 g rizshez 250 ml vizet adjunk hozzá.
    15. A sabjiba kerülhet még tofu, házi sajt és a zöldségek leveleit is szuperül fel tudjuk ennél a fogásnál használni.
    Forrás: Lengyel Zsuzsa

    2013. július 8., hétfő

    2013. július 7., vasárnap

    Cukkinis-burgonyás rakott hús nyers cukkini-répa salátával

    Hozzávalók:

    A rakott húshoz:

    • 2 db csirkemell szeletekre vágva
    • 4-5 gerezd fokhagyma
    • 5-6 szem burgonya
    • 1 közepes méretű cukkini 
    • 2-3 szem paradicsom (paradicsomlé)
    • 1 csokor bazsalikom
    • 1 nagy fej vöröshagyma
    • kókuszzsír
    • bors
    • sajt



    A nyers cukkini-répa salátához:

    1 fél sárga cukkini
    1 nagyobb répa
    1 marék felaprított répalevél
    1 marék felaprított petrezselyem
    Az öntethez: fehérborecet, olívaolaj, só, bors, méz, pici mustár
    csipet só


    Elkészítés:
    1. A csirkemelleket enyhén kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk és mozsárban összetört fokhagymával bedörzsöljük. Majd egy jénaiba tesszük őket. Csorgatunk rájuk egy kis kókuszzsírt, majd a jénait lefedve 15 percig sütjük 200 fokon.
    2. Megtisztítjuk a krumplit, majd szépen vékony karikákra felszeljük.
    3. A cukkinit nem hámozzuk meg, csak a krumplihoz hasonló vastagságú karikákra vágjuk.
    4. A hagymát is felkarikázzuk.
    5. Ha a hús megpuhult, a zöldségeket rétegezve szépen rápakoljuk.
    6. Minden réteget sózzunk meg enyhén, és szórjuk egész bazsalikomleveleket a rétegek közé. Ne spóroljunk a fűszerrel.
    7. Ha nem volt paradicsomunk, locsoljunk egy kis télire eltett paradicsomlevet az ételre, majd mehet a sütőbe még egy kicsit lefedve.
    8. Félidőben vegyük le a jénai fedelét, és süssük tovább a rakottast.
    9. Végül szórjuk meg sajttal, és pirítsuk rá.
    A saláta:
    1. Gyaluljuk le a cukkinit. Maradjon rajta a héja, így szép, színes salátát kapunk.
    2. A felaprított répalevelet és petrezselymet adjuk hozzá, majd reszeljük bele a répát is.
    3. Az öntettel nyakon öntjük, picit megsózzuk, majd egy 15-20 percre hűtőbe tesszük.
    Forrás: Lengyel Zsuzsa

    Bögrés mákos őszibarackkal

    Még mindig van finom bio barackunk.

    Egy gyors süti a vendégeknek és a mákimádó férjeknek: 

    Hozzávalók:

    • 2 tojás
    • 10 dkg margarin
    • 1 bögre porcukor  (kb. 3 dl-es bögrékről van szó)
    • 1 bögre darált mák
    • 1 bögre tej
    • 1 bögre liszt
    • 20 g csomag foszfátmentes sütőpor
    • fahéj ízlés szerint
    • 5-6 cikkekre vágott őszibarack


    Elkészítés:

    1. A vajat habosra verjünk a cukorral, hozzáadjuk a tojást, és apránként a lisztet és a tejet.
    2. A sütőport és a fahéjat is belekeverjük.
    3. Egy 20X30 cm-s tepsit sütőlappal kibélelünk, majd szépen eloszlatjuk a tésztát a tepsiben.
    4. Jöhet a gyümölcs.
    5. Kb. 180 fokon 40 percig sütjük.
    Forrás: Lengyel Zsuzsanna

    Tökkrémleves kukoricával

    Sosem főztem még levest tökből, de idén ez a krémleves eddig a zöldségszezon legkellemesebb meglepetése:

    Hozzávalók:

    • 1 ek olívaolaj
    • 1 közepes hagyma apróra vágva
    • 50 dkg tök kockákra vágva
    • 2-2 tk kakukkfű és oregánó
    • 1,5 l zöldségleves (1 kockából)
    • fél bögre (mirelit vagy friss) kukorica
    • 1 tk citromlé
    • (10 dkg feta)

    Elkészítés:

    1. Az olívaolajon megfuttatjuk a hagymát, majd hozzáadjuk a tököt, és néhány percig együtt pirítjuk a kettőt.
    2. Majd hozzáadjuk a fűszereket és a zöldséglevest, sózzuk, és kb. 10-15 perc alatt megfőzzük a tököt.
    3. Pürésítjük a levest, majd hozzáadjuk a kukoricaszemeket, és tovább főzzük a levest, amíg a kukorica meg nem fő (kb. 10 perc).
    4. A végén kevés citromlevet öntünk hozzá, és ha friss zöldfűszereket használtunk, azokból is szórunk egy kicsit a tetejére.
    5. Az eredeti recept szerint tíz deka morzsolt feta is dukál még a tetejére, de nekem az nem hiányzott belőle.

    Forrás: http://www.eatingwell.com/recipes/golden_summer_squash_corn_soup.html (ford. Dudik Éva)

    2013. július 6., szombat

    Mézes-őszibarackos csirke rizzsel és sült vajbabbal

    Hozzávalók:

    • 2 nagyobb darab csirkemell (filézve)
    • 1 fej vöröshagyma
    • 5-6 db érettebb őszibarack
    • 2-3 csurgatás szójaszósz
    • 3-4 ek szezámmag
    • 1 fél bio citrom leve
    • 2-3 csurgatás méz
    • bors
    • gyömbér
    • csillagánizs (por)
    • pirospaprika
    • 1 ek keményítő (elhagyható)
    • olívaolaj
    A sült vajbabhoz:
    • olívaolaj
    • kedvenc fűszerkeverékünk (pl. valamilyen keleti mix)
    • bors
    Elkészítés:
    1. A csirkét apró kockákra vágjuk és enyhén besózzuk.
    2. Előveszünk egy wokot.
    3. Olívaolajon megpároljuk a jó apróra vágott hagymát, majd a húst fehéredésig sütjük.
    4. Meglocsoljuk szójaszósszal és hozzáadjuk a sok-sok szezámmagot.
    5. Jöhetnek a szépen feldarabolt barackok, a citromlé és a méz.
    6. Az utolsó lépés, hogy az egy evőkanál keményítővel besűrítjük az ételt. Egy kis tálkába kiveszünk néhány kanál szószt, ebbe keverjük a keményítőt, és aztán a keményítős szószt belekeverjük az ételbe.
    7. Végül fűszerezzük, és rizzsel tálaljuk.
    8. A vajbabot közben elkészítjük az alábbi módon: egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, mossuk meg a babot, csurgassunk rá olívaolajat és szórjuk meg a fűszerkeverékkel, ízesítsük. Forgassuk át a kezünkkel, és kb. 10-15 perc alatt süssük meg a sütőben.
    Forrás: Lengyel Zsuzsa

    Levendulás csodák Limarától

    Limarától "csentünk" el egy-két szuper ötletet arra az esetre, ha még nem pakoltátok tele a szekrényeket a heti levendula csokrokkal, és mégis úgy döntötök, hogy inkább megennétek. 

    A címekre kattintva érhetitek el a recepteket Limara oldalán.











    Ez csak ízelítő, a blogban még sok finomság vár rátok:








    Cukkinis bazsalikom pesto

    Hozzávalók:

    • egy nagyobb darab cukkini héjastul
    • egy egész csokor bazsalikom
    • fél csomag pirított fenyőmag
    • egy darab parmezán
    • olívaolaj
    • 3-4 gerezd fokhagyma
    • bors

    Elkészítés:

    1. Turmixoljuk le a hozzávalókat. Az olívaolajat apránként adjuk hozzá. Fűszerezzük az ízlésünknek megfelelően.
    Forrás: Lengyel Zsuzsa

    Színes cukkinis receptek linkkel

    Egyre bővülő gyűjtemény cukkinihez:

    http://www.enportal.hu/cukkini-keszitese.html

    Bionapló, újra zöldközelben #14

    Hiányzott ez a fajta alkotás. Most újra élem. Tegnap először az őszibarackba haraptam bele. Hű, ez finom! Apukámnak is vittem, és ma, amikor még kínáltam, hát, nem utasított vissza! Orsiék, köszönet a szervezésért!

    Gyors vacsoránk is lett. Nagyon szeretem, hogy kezdéskor még nem tudom, mi lesz, csak elkezdem. Ami biztos volt, hogy csirkemájat sütögetek, és esszük sós-borsosan. Vigyázat, fröcsköl, durrog, robban :) El kell találni, hogy lesz szép barnás színe, és nem szárad ki. Most sikerült. Csak kéne hozzá valami… Már mosásban volt a tölgylevél, egy nagy tálnyit szárítottam gyorsan, (centrifuga, ismeritek?), így jól eloszlott rajta a minimális mennyiségű öntet. (Tejföl, kevés majonéz, só.) Néhány krumplit csak kéne sütni hozzá, sok van. Kevés vajon, lassan sült. Mellédobtam két gerezd fokhagymát, és néhány friss babérlevelet, hogy ne legyen „normális” :) Kéne még valami… Egy kis doboz, múltkoriban fagyasztott spenót, kiolvasztva, rá egy kevés zsálya, só. Gyönyörű volt a tányéron. Barnás májak, sárga krumplikockák, halványzöld saláta fehérrel, és a mélyzöld „hínár”, ahogy a férjem nevezte.

    Ma töltötteket gyártottam sorban. Először a tököcske jött. Volt főtt füstölt sonkám, azt képzeltem el hozzá. Aprítógép, tejszín, kevés kukoricadara, egy tojás. Zsíron hagymát színeztem, a tök végeit kockára vágva rádobtam, tejszín, zsálya, szerecsendió, só csak óvattal. Ha már kicsit kihűlt, akkor mehet a találkozás a sonkás keverékkel. A tökből két centis karikákat vágtam, belseje lábasba, a karikák sütőpapírra.  A töltelék – na, még ezt imádom nagyon - épp elég lett a tán nyolc karikába! Kis tejföllel átsimogattam a tetejét, és ment forró helyre! Sütő! És a lábasos tökbél? Vízben, sóban főtt. Még régen tanultam kolléganőmtől, hogy isteni ízt ad zöldségleveseknek, és tényleg. Amikor a sütőből már jó illatok érkeztek, megnéztem, puha-e a tök. Nem. Így szűrtem rá egy decinyi, addigra már ízessé vált töklevet. Kis idő múlva már falatoztam, alig bírtam ki, hogy hűljön egy kicsit. Hát, ez fenséges! Ez a sonkás töltelék kiváló hozzá.

    Jöhetett a sárga cukkini. Hosszában vágtam el, de nem felezve, hanem úgy, hogy kalapja legyen. A belét karalábévájóval kivájtam, mit gondolsz, hova lett? Igen, lábasba! A kerekecske-gombocska cukkini olyan mókás. Nem régen láttam egy tévéműsorban, és most itt van! Kalapot le, kivájni, belseje főjön. A töltelék? Főtt füstölt kolbász. Aprítógép, és hagymás mustár. Készítettem hozzá egy csípős, friss majoránnás lecsót, kicsit apróbbra vágva a hozzávalókat, mint szoktam. Összekever kolbásszal, cukkinibe kanalaz. Sárgába. Mehet rá a kalapja. A többi töltelékbe jó adag bazsalikomot vágtam, hogy más legyen. (És az esetleges bazsalikom-nem-kedvelő is ehessen… A másikból.) Itt a tapasztalt főzőembernő rögtön alkalmazott egy kevés tök-cukkinibél-levet alájuk. És sütő. Illatozott! Hamar elkészült. Igen jó lett ez is.

    Forrás: Schreiner Attiláné, Gyöngyi

    Padlizsános tészta majoránnával

    Hozzávalók:

    • 1 nagy padlizsán (kb. 40-50 dkg)
    • 2 evőkanál olívaolaj
    • 1 kisebb hagyma apróra vágva
    • 1 nagy gerezd fokhagyma
    • 1 teáskanálnyi friss majoranna (vagy 1/2 tk szárított)
    • 50 dkg nem túl nagyalakú tészta (pennette, kagylótészta, fussili)
    • 1 evőkanál petrezselyem
    •  1 evőkanál vörösborecet
    • só, bors

    Elkészítés:

    1. A meghámozott padlizsánt két centis kockákra vágjuk, szűrőbe tesszük, besózzuk, és 30-40 percig hagyjuk csöpögni, majd hideg vízzel leöblítjük.
    2. Olajon megfuttatjuk a hagymát és a fokhagymát, majd hozzáadjuk a padlizsánt és a majoránnát, 5 percig pirítjuk, majd fedő alatt, kis lángon, időnként megkeverve tovább főzzük még kb. 10-15 percig.
    3. Közben kifőzzük a tésztát.
    4. Amikor a padlizsán megfőtt, hozzákeverjük a petrezselymet, az ecetet, sózzuk, borsozzuk, majd összekeverjük a tésztával.

    5. A padlizsán előkészítése után szupergyors kaja: a szósz elkészül, amíg kifő a tészta. És finom is.

    Forrás: Julia della Croce: The Vegetarian Table - Italy

    Sajtos-juhtúrós-kapros zöldbab

    Hozzávalók:
    • 1 kg zöldbab
    • 10 dkg reszelhető sajt
    • 15 dkg juhtúró
    • 2 dl tejföl
    • 4 dkg vaj
    • 1 csomó kapor
    • 1 gerezd fokhagyma
    • zsemlemorzsa
    • 1 tojássárgája
    Elkészítés:
    1. A babot enyhén sós vízben a fokhagymával puhára főzzük, lecsepegtetjük. 
    2. Még melegen hozzákeverjük a durvára reszelt sajtot, a morzsolt juhtúrót, a finomra vágott kaprot, és lazán összekeverjük. 
    3. Kivajazott, zsemlemorzsával meghintett jénaiba szedjük, leöntjük a tojássárgával elkevert, kissé sózott tejföllel, tetejére vajat morzsolunk, és előmelegített sütőben aranybarnára sütjük, ami kb. 10-15 perc. 
    4. Azonnal tálaljuk, mert ha kihűlt, sokat veszít az élvezeti értékéből. Melegen viszont mennyei.
    Forrás: Dudik Éva

    Cukkinifánk, ahogy a BBC-nél készítik

    Hozzávalók (4-6 főre):
    • 90 dkg cukkini
    • só, bors
    • 1 csomó újhagyma, vagy egy vöröshagyma apróra vágva
    • 2 ek kapor
    • 2 ek petrezselyem
    • 3 tojás
    • 1 ek pirospaprika
    • 22,5 dkg feta
    • kb. 22,5 dkg liszt
    • olaj a sütéshez

    Elkészítés:

    1. A cukkiniket legyaluljuk, lesózzuk, 20 percig állni hagyjuk, majd kinyomkodjuk. 
    2. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, a zöldfűszereket, a tojásokat, az elmorzsolt fetát és a fűszereket, és annyi lisztet, hogy kicsit laza, de azért két kanál segítségével kiszaggatható masszát kapjunk. 
    3. Majd ezzel a bizonyos két kanállal óvatosan beleadagoljuk a forró olajba, kisütjük.
    4. Citromos öntetes salátával az igazi.
    Forrás: BBC Food (ford. Dudik Éva)

    2013. július 3., szerda

    Anna őszibaracklepénye

    Anyukám gyakran készíti ezt a lepényt szezonális gyümölcsökkel. Gondoltam, megosztom veletek.

    Hozzávalók:
    • 5 tojás
    • 13-15 dkg porcukor (eredeti recept: 20 dkg-ot ír)
    • fél csomag sütőpor
    • 1 bio citrom
    • 15 dkg rétesliszt
    • margarin (zsiradék)
    • 10 dkg olvasztott vaj
    • sok-sok őszibarack

    Elkészítés:

    1. Fehéredésig keverünk 5 tojássárgáját a porcukorral, fél csomag sütőporral, majd beletesszük 1 citrom levét és reszelt héját. Én 13 dkg-ra csökkentettem a cukor mennyiségét, és így is finom lett a tészta.
    2. Tovább keverve beleszitálunk 15 dkg réteslisztet, hozzáadjuk a tojások habbá vert fehérjét, beleöntünk 10 dkg olvasztott, de csak langyos vajat.
    3. Alaposan kizsírozott, lisztezett, közepes nagyságú tepsibe töltjük, és sűrűn megszórjuk kimagvalt, meghámozott, cikkekre vagy nagy kockákra vágott őszibarackkal. 
    4. A forró sütőben úgy sütjük meg, mint a piskótát. 
    5. A tepsiben hagyjuk kihűlni.
    Forrás: Nagy Elvira-Pelle Józsefné: Nagy süteményeskönyv

    Cukkinikenyér

    Hozzávalók:

    • 375 g liszt
    • 6 g só
    • 5 g szódabikarbóna
    • 5 g sütőpor (foszfátmentes)
    • 7 g őrölt fahéj
    • 3 tojás
    • 235 ml olaj
    • 450 g cukor (én ezt mindenképpen csökkenteném, az eredeti recept ennyit ír)
    • 15 ml vanília kivonat
    • 225 g reszelt cukkini
    • 115 g aprított dió

    Elkészítés:

    1. Vajazzunk ki egy 10x20 cm-es sütőtálat/tepsit.
    2. Melegítsük elő 165 fokra a sütőt.
    3. A lisztet szitáljuk le, majd a száraz hozzávalókat öntsük egy tálba.
    4. Verjük fel a tojást az olajjal és a cukorral, majd mehet hozzá a vanília. 
    5. Adjuk a száraz keveréket a tojásos masszához, majd keverjük össze.
    6. Jöhet a lereszelt cukkini és a dió.
    7. Tegyük a sütőtálba a masszát.
    8. 40-60 perc alatt süssük készre.
    9. Hagyjuk teljesen kihűlni.

    Cukkinis lapcsánka almás mártogatóssal

    Hozzávalók:

    • 2 db cukkini
    • 2 db burgonya
    • 2-3 gerezd fokhagyma
    • 1 fej hagyma
    • 20 dkg liszt
    • 1 db tojás
    • bors
    • olaj a sütéshez
    • 1 db alma
    • 3 ek reszelt torma
    • 2-3 dl tejföl
    • 2 ek túró
    Elkészítés:
    1. Hámozzuk meg a burgonyát, és reszeljük le a cukkinivel együtt.
    2. Mehet hozzá az aprított hagyma és fokhagyma is.
    3. Majd jön a liszt, a tojás és a fűszerek.
    4. Tetszés szerinti méretű lepényeket sütünk ki.
    5. Közben az almát is meghámozzuk, lereszeljük.
    6. Hozzáadjuk a tormát, tejfölt és a túrót, majd picit megsózzuk.
    7. A mártogatóst lehűtjük, és a lapcsánka mellé kínáljuk.
    Forrás: Blikk Nők Konyha (2011)


    Ötletek a levendula felhasználásához

    Orsi küldött nekünk egy kedves és szép ötletet a levendula felhasználásához, természetesen, ha nem esszük meg. :)

    Készítsetek buzogányt belőle az alábbi módon:

    http://szinesotletek.blog.hu/2012/06/30/levendulabuzogany_lepesrol_lepesre

    Természetesen a levendula fogyasztható. 
    Hogy mi mindenre jó, itt olvashatjátok:

    http://www.javas.hu/gyogyaszat/gyogynovenyek/levendula.htm

    Cukkinifasírt

    Hozzávalók (4 személyre):

    • 1 kg cukkini
    • 2 db friss tojás
    • 3 gerezd fokhagyma
    • 20 dkg reszelt sajt
    • 5 dkg zsemlemorzsa
    • 6 dkg liszt
    • olaj
    Elkészítés:
    1. A cukkinit lereszeljük, besózzuk, majd 5 percig állni hagyjuk. Leöntjük a levét.
    2. Hozzáadjuk a tojásokat, a zúzott fokhagymát, a reszelt sajtot, a lisztet és a morzsát.
    3. Sózzuk és borsozzuk.
    4. Kis lepénykéket formázunk, megforgatjuk őket zsemlemorzsában, és forró olajban kisütjük őket.
    5. Főtt burgonya illik mellé valami jó kis nyári öntetes salival.
    6. Fűszerezzük bátran, mert a cukkini semleges ízű.
    Forrás: Blikk Nők Konyha (2011)

    Szalámis cukkinikrém

    Cukkinis finomság vacsira vagy a család/barátok örömére egy kis összejövetelre:

    Hozzávalók (4 személyre):

    • 20 dkg szalámi
    • 2 db cukkini
    • 10 dkg zöldborsó
    • 10 dkg savanyú uborka
    • 1 fej hagyma
    • 1 ek mustár
    • 2 dl tejszín
    • snidling díszítésnek
    • bors
    • 1 ek olaj
    Elkészítés:
    1. Olajat forrósítunk a serpenyőben, majd az apróra vágott hagymát üvegesre pároljuk rajta.
    2. Hozzáadjuk a felaprított szalámit, cukkinit és ecetes uborkát.
    3. Jöhet a borsó, a mustár és a tejszín is.
    4. Sózzuk, borsozzuk, összenyomkodjuk (esetleg turmixoljuk), és pirítóssal vagy bagettel tálaljuk.
    5. Fincsi snidlinggel díszítjük.
    6. Finom köret lehet húsok mellé. Kerülhet bele még paprika is.
    Forrás: Blikk Nők Konyha (2011)